Már megint úgy érzem, túl sok feszültség gyülemlett össze bennem. Lehet velem van a baj, lehet túlságosan magambafolytom a dolgokat, de csak azért, mert ha kimondom rossz látni a reakciókat.

Megint tele vagyok feszültséggel. Nem tudom, hogy én várok-e el túl sokat másoktól, az élettől, de valahogy sose elég az ami van. Próbálok mindent megtenni, azért, hogy jó legyen minden, próbálok nem agyalni, csak élni az életem, de azért én is érző lény vagyok, és ha vágyom valaki társaságára akkor nem 10 percre. Abból anno elég volt. Lehet az a baj, hogy az előző kapcsolatom sok tekintetben mély nyomot hagyott bennem, hogy ha valami történik... rögtön az jut eszembe, hogy vele is így kezdődött, hogy vele is ez volt, és mi lett a vége. Próbáltam nem mutatni, ha valami rosszul esett, próbáltam megérteni a másikat... Most is ezt teszem, de mikor másra vágyom, mint amit épp kapok, akkor nem megy nem mutatni, hogy rosszul esik. Velem van a baj? Miért van, ha elkezdek ragaszkodni valakihez, akkor ha tehetem vele akarok lenni, és nem csak skypen... érintkezni? Velem van a baj, ha inkább szeretném, hogy itt legyen a "választott", mint hogy otthonról online beszélgetést folytassunk? Velem van a baj, ha nem értem, miért nem lehet itt aludni egyet, ha már aludni akar...

Velem is van baj, tudom, de szerintem ha valaki igazán szeretne, akkor lehet ő is arra vágyna amire én. Akkor most lehet itt lenne mellettem...

De szerintem ez se lesz más mint a múlt. Mert ugye itt lehetne most is, mert nem azt csinálja, ami miatt elment (itt már rég elaludhattál volna :) - ugye érti akinek kell :)).

Nem érem be a kicsivel? Ez kb. olyan, minthogy itt egy nagy sárgadinnye, de csak egy falatot kaphatsz (pedig szereted a sárgadinnyét, és szíved szerint megennéd az egészet). Akkor inkább egy falatot se!