Pár héttel ezelőtt, pontosan négy, még azt gondoltam, hogy mostanában nem engedek senkit közel magamhoz. Elég volt a csalódásból, a pasikból, szeretnék a munkának, a családomnak, és magamnak élni. Hát nem igazán jött össze.
Ahogy az idézet is mondja: "Minden vég valaminek a kezdete is egyben"! Hát aznap amikor eldöntöttem, hogy itt a múltam vége, ezt tényleg le kell zárni, már jött is valami új. Abban a buliban találkoztam valakivel, amelyikben a régi pasimról végleg lemondtam.
Találkoztam hát valakivel, akit talán soha nem vettem volna észre, ha nem vigyorog úgy, mint egy tejbetök és nem olyan szöveggel jön oda, ami mosolyra fakaszt. Azonban pár másodperces diskurzoson túl nem jutottunk, de nem tudom meg mondani miért, valami megfogott benne. Másnap bejelöltem iwiw-en és ő bár azt se tudta sztem. hogy ki ez a hülye csaj, üzent.
Ez már négy hete volt, s most nem fogom leírni mi volt az elmúlt négy hét alatt. Röviden csak annyi, hogy eljutottunk odáig, hogy bár azt mondjuk, hogy ez nem kapcsolat, de mégis sokat vagyunk együtt. Egyre több érzést váltunk ki egymásból, de hogy mi ez talán mi se tudjuk. Talán csak belemenekülünk valami jóba a magány elől, közben meg aggódunk, hogy jaj csak meg ne bántsuk a másikat. Mert mi van, ha az egyikünk többet kezd el érezni, a másik meg lépni akar. Nem tudom, rossz is belegondolni, csak azt tudom, nem akarok én se sérülni, és őt se akarom megbántani. Nem tudom, mennyire sikerült lezárnom a múltat, és azt sem tudom akarok-e mostanság komoly kapcsolatot. De azt tudom, hogy jól érzem magam, hogy van valaki aki mellett nyugodt vagyok, aki mellett nem idegeskedek, akivel jó együtt lenni, sőt aki már hiányzik is ha nincs velem, akinek jó hallani a hangját, és akin jó láni, hogy talán fontos vagyok neki. Aki teljesen más mint az eddigi pasik az életemben, akinek talán teljesen más az életcélja mint nekem. De mégis szeretném egyre közelebb engedni magamhoz, nem foglalkozni azzal, hogy mi lesz, ha... .Jó lenne csak úgy átadni magunkat egymásnak, de amíg azt mondjuk, hát nem tudjuk mi ez, míg nem merünk megnyílni a másik felé, vajon működni fog-e a dolog. De vajon nem rontunk-e el azzal valamit, ha már most komolyan vesszük azt ami köztünk van. Mi a rosszabb, óvatosnak lenni, és elnyomdni magunkban a pillanatnyi érzéseket, vagy átadni azoknak magunkat, mégha később rá is jövünk, hogy ez nem a másiknak szólt 100%-an.
Nem tudom, nem tudom mit kellene tennem. Jól érzem magam vele, és nem akarom elengedni, de bántani se!!!!
