Elég mindig csak a bocsánatkérés? Megoldható minden csak egy mosollyal, egy csókkal, egy bocsánattal?
Sokszor nem, de nála ez másképp működik. Nem tudok senkire haragudni, soha nem is tudtam, de valahogy ez most más. Sok rosszat eltűrtem az évek során, sok olyan dolog már meg sem viselt, ami most tőle rosszulesik. Soha nem voltam féltékeny. Most mégis minden más.
Már az elején tudtam mibe vágok. Tudom mit jelent belevágni úgy egy kapcsolatba, hogy épp hogy kijöttél az előzőből. S tudom mit jelent, ha nem te akartál kilépni. Nem hetekig, nem is hónapokig viseljük a nyomát, nem csak ilyen rövid ideig lesz még a részünk. Hiába érzezzük mi úgy, hogy már lezártuk, mindig újra és újra előjön egy-egy alkalommal a múlt. Eszünkbe jut egy buliban, egy csodás hétvégén, vagy csak egy sima hétköznapon. Olyankor és ott amikor meg se gondolnánk, akkor, amikor nem kellene. De ott van, és bár nem akarjuk, de kísért.
Tudtam mibe vágok bele. Úgy gondoltam tudom majd úgy kezelni ezt a kapcsolatot, mintha nem lenne komoly, hogy tudok majd úgy állni hozzá, hogy tudom, bármikor vége lehet, hogy tudom, bármikor eljöhet a pillanat, hogy fogja magát és itt hagy mindent. Engem is. Mert bármikor mehet, bármikor jöhet egy hírtelen "menni akarás", és már itt sincs.
Tudtam, tudtam és tudtam. És képesnek éreztem magam rá, hogy ne foglalkozzak ezekkel, hogy csak a mának éljek, ne foglalkozzak azzal mi lesz holnap. Azt gondoltam, nem lesz komoly, hogy jól elleszünk és ennyi.
Mégis menekülök, minden héten menekülnék, csak hogy ne fájjon. Mert hihetetlen, de tudtam mibe vágok, de azt nem tudtam, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan beleszeretek. Csak most jöttem rá, hogy szeretem, szinte az első pillanattól.
Tudtam mibe vágok, de nem tudtam, hogy ez lesz belőle.
