Miért van, hogy általában azokkal vagyunk flegmák, akik nem érdemlik meg. Valóban elviselhetetlen természet lennék? Nem hiszem, de amikor szarul vagyunk, szenvedünk fizikálisan, és akkor szól valaki, ingerültebb az ember. Nem akarok én megbántani senkit, de hát szerintem jogosan lettem ingerült. De miért kell ezen órákig duzzogni? Miért van, hogyha az ember bocsánatot kér a másik még akkor is duzzog.

Miért olyan nehéz megtalálni másokkal a szót, miért kell mindig alkalmazkodni, miért várja el mindenki, hogy vele mindenki kedves legyen?

Miért nem tudnak mások is a másik fejével gondolkodni? Én általában mindig megpróbálom elképzelni a másik miért csinálta azt amit, próbálom megérteni, és még bocsánatot is tudok kérni. Akkor is, ha jogosnak érzem a cselekedetem. De egyesek erre képtelenek, és cseszhetem a bocsánatkérést. Egyszerűen ők úgy gondolják nekik joguk van sértődöttnek lenni, mert ők mindent megtesznek értünk mi meg csak ezzel köszönjük meg.

De ez nem így van. Hisz az, hogy néha ingerültek vagyunk, nem azt jelenti, hogy nem szeretjük őket, hogy nem tennénk meg mindent értük... Pont ez a család lényege nem? Hogy mindent megteszünk a másikért, meg az, hogy ha a másik ingerült mert valami baja van, is elnézzük neki, mégha mi csak jót akartunk is. Elnézzük, mert átérezzük a baját, mert ő a családunk...